szalmabála
olcsai444
Asztfaltrajzok
nevelotestulet

Híreink

Tűzmegelőzés, ahogy gyermekeink látják

Az alkotás folyamata sok gyermek számára öröm, emellett az eredményesség is fontos. Diákjaink nemcsak a rajzszakkörön, a tanórákon is szívesen rajzolnak egy-egy pályázat felhívására. A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által hirdetett téma idén is felkeltette érdeklődésüket, számos figyelemre méltó pályamű született. A pályázat megyei eredményhirdetésére Somogyi Emese 5.a, Szallár Lili Alexa 5.a  és Vörös Bálint 7.a osztályos tanulók kaptak meghívást. A helyezések a következőképpen alakultak: saját kategóriában 1. helyezett Somogyi Emese , 3. helyezett Szallár Lili Alexa, portré kategóriában 1. helyezett Vörös Bálint 7.a osztályos tanuló.  Bálint rajza, melynek témája a „Tűzpasa”, országos elbírálásra is került. Legnagyobb örömünkre tanulónk az alkotásával országos 3. helyezést ért el. Az érte járó elismerést ünnepélyes keretek között Budapesten, a Katasztrófavédelmi Központi Múzeumban vette át. Kis képzőművészeink sikereihez gratulálunk!
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”