hoeses
unnepitémanap
Asztfaltrajzok
olcsai444
szalmabála
nevelotestulet

Híreink

Pénzügyekben is élmezőnyben az Olcsaisok

A közelmúltban két, egész tanévet átölelő pénzügyi verseny fejeződött be. Iskolánk Pénzérmék nevű csapata mindkét versenyen derekasan helyt állt. A csapat tagjai Cseresnyés Dániel, Gellisz Noel és Murai Balázs 8.b osztályos tanulók. 
A Pénziránytű Alapítvány és az Alapértékek Nonprofit Kft. gondozásában rendezték meg a 10. PénzOkos Kupát, ahol már nem csak a magyarországi, hanem most először a 7-8. évfolyamon a Kárpát-medence minden magyarnyelvű diákja elindulhatott. A versenyen a hagyományoknak megfelelően 3 fős csapatok mérték össze tudásukat, a megmérettetés 3 online fordulóból, egy-egy megyei online fordulóból, egy személyes regionális (Kelet-, Közép-, Nyugat-Magyarország és a határon túli régió), valamint egy Kárpát-medencei nagydöntőből állt. A Pénzérmék nagy léptekkel menetelt egészen a döntőig.  Az előzetes feladatot, ahol az ökológiai lábnyom csökkentéséről kellett infografikát készíteni, és verset írni ugyanerről a témáról, és a Pénzmúzeumban rendezett döntő változatos feladatait is ügyesen megoldották a fiúk. A harmadik helyen kialakult holtversenyt követően, villámkérdések döntöttek. Az Olcsais fiúk végül az előkelő 4. helyezést szerezték meg. 
A budapesti pénzügyes kalandok itt még nem értek véget, hiszen másnap a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő döntőjére voltak hivatalosak a fiúk. A patinás helyszínen, a CEU Nádor utcai épületében megrendezett nagyszabású eseményen a szíves fogadtatás és a csapatok hivatalos bevonulása után már rögtön az első feladatnál az élre állt az Olcsai csapata. A sokrétű ismereteket, kreativitást, gyorsaságot és tudatos pénzkezelést is igénylő feladatok után, egy igazán jó hangulatú verseny végén, a dobogó legfelső fokára állhattak a Pénzérmék. A tárgynyeremény és az elismerés mellé az iskolának is nyertek támogatást. Gratulálunk a fiúknak és köszönjük a felkészítést  Szalainé Rácz Katalin tanárnőnek. 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”