nevelotestulet
unnepitémanap
hoeses
olcsai444
szalmabála
Asztfaltrajzok

Híreink

Notebookok átadása

2023. november 24—én került sor iskolánkban a "Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára" című projekt helyi eszközátadójára. A rendezvényre szülőkön kívül meghívtuk V. Németh Zsolt államtitkár urat, Bebes István polgármester urat és Fodor István urat, tankerületünk igazgatóját.
Igazgatónő elmondta, hogy a projekt első lépcsőjeként a hetedik évfolyamos diákok szülei vehetik át az igényelt notbookokat. A projekt keretében átadott eszközpark nagyban hozzájárul a tanítástanulási folyamat eredményességéhez, a rugalmas tanulási környezet kialakításához és a tanulók digitális eszközhasználatának megalapozásához az oktatás terén.
A tanulókat arra kérte, hogy gondos gazdaként óvják és használják ez eszközöket. A szülőket pedig arra, hogy segítsék gyermeküket az eszköz etikus és rendeltetésszerű használatában. Végezetül megköszönte a lehetőséget fenntartónknak, magyar államnak, a magyar állami oktatásirányításnak.

A vendégek elmondták, hogy nagy lehetőség kerül a gyermekek kezébe, mellyel kitárulhat számukra a világ, éljenek vele használják jóra, tanulásra, információszerzésre, ugyanakkor legyenek elővigyázatosak az internet veszélyeivel kapcsolatban. A képek forrása Szendi Péter, Novák Roland.

Kép forrása: Szendi Péter



 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”