szalmabála
Asztfaltrajzok
nevelotestulet
olcsai444

Híreink

Anyanyelvünk ünnepe

Szürke, borongós novemberi délutánt aranyozott be a „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulója, ahol idén az 5-6. osztályos tanulóink egy Attila királyról szóló mondát, a 7-8. osztályosok pedig Halász Péter: Anyanyelv-álomnyelv című esszéjét olvasták fel a magyartanárokból álló zsűri előtt. A szöveghűség, a jó tagolás, a megfelelő hangsúlyozás mellett fontos szempont volt az írásmű hangulatának érzékeltetése, a kapcsolattartás a hallgatósággal és a tiszta hangképzés is. A versenyzők egymás előadásait meghallgatták, majd a felolvasások után következett az eredményhirdetés. Minden résztvevő oklevelet, jutalmat, a dobogósok külön ajándékot kaptak.
A színvonalas megmérettetésen az alábbi helyezések születtek:
5-6. évfolyam
1. Boldizsár Míra Sára 5.a
2. Bohus Dóra 5.a és Zsenyuk Sára 6.b
3. Dervalics Hunor 6.b 
4. Somogyi Emese 6.a és Spaits Júlia 6.a 

7-8. évfolyam
1. Kondora Sára 8.b. 
2. Károlyi Levente 7.a. 
3. Giczi Noel 7.b. és Vörös Bálint 8.a. 
Minden versenyzőnek gratulálunk a nagyszerű szerepléshez! Iskolánkat a területi fordulón Boldizsár Míra Sára, Zsenyuk Sára, illetve Kondora Sára és Károlyi Levente képviselik. 
 

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Körmendi körmenet a Délvidéken
Körmendi körmenet a Délvidéken
Határtalanul
Határtalanul
Az arisztokrácia nyomában Horvátországban és Szlovéniában
Felvidéki portya Körmendről 2019
Felvidéki portya Körmendről 2019
A bányavárosok felfedezése 2018.
A bányavárosok felfedezése 2018.
Kirándulás Szlovákiába 2017.
A Délvidéken jártunk 2016.
Alpokaljától a Magas-Tátráig 2014.

Kiemelt pályázatunk

Aktív iskola

Bozsik Program

Kosárpalánta

Ökoiskola

További pályázataink

RRF-1.2.1-2021-2021-00001

„Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára”

EFOP-3.3.5-19-2020-00042

Csodaszarvas iskolai közösségi program

EFOP-3.1.5-16-2016-00001

„A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása"

EFOP-3.2.4-16-2016-00001

„Digitális kompetencia fejlesztése”

TIOP-1.1.1-07/1-2008

A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése

TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

„Teljes körű Iskolai Egészségfejlesztés”